Publikációk

A jogos védelem

Megjelent:  Árgus, 2003. októberi számában

A személy- és vagyonvédelmi – ideértve magánnyomozói – (a továbbiakban: biztonsági) szolgáltatásoknak két igazán neuralgikus pontjuk van. Az egyik a személyiségi jogokkal összefüggő, a másik a lőfegyverrel kapcsolatos. Ez utóbbinál a jogi szabályozás és a szakmai követelmények –  ideértve a megrendelői igényeket is – lényeges eltéréseket mutatnak.

A jogi szabályozás értelmezése során – mert bizony elsősorban a szakma művelőinek kell érteni és értelmezni – három alapvető jogszabályt kell egymással összevetni.

  1. A vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy- és Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény 15. § (5) bekezdése.
  2. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 22. § f) és g) pontját (összhangban a Legfelsőbb Bíróságnak az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről szóló 15. számú irányelvével.)
  3. A kézi lőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX.10.) kormányrendelet 18. § (1) bekezdés d) pontja.

A jelenleg hatályos szakmai szabályozás, az 1998. évi IV. törvény szerint – bár ezt a szabályt a hírek szerint jelentősen átdolgozták:

“15. § (5) A személy- és vagyonőr a feladata ellátása során vegyi eszközt (gázsprayt), gumibotot, őrkutyát, valamint – az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint – lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert tarthat magánál és azokat csak jogos védelmi helyzetben, illetve végszükség esetén alkalmazhatja.”

Ez a használati lehetőség lényegesen szűkebb az államhatalom erőszakszerveinek a fegyverhasználati jogánál és módjánál is, hiszen a biztonsági tevékenység polgári használatnak minősül, amely azt jelenti, hogy minden leadott lövés fegyverhasználatnak számít, míg az erőszakszervezetek esetében csak a személyre irányuló (célzott) lövés. A civil biztonsági tevékenység során a figyelmeztető lövés is fegyverhasználatnak minősül, annak minden konzekvenciájával együtt, ugyanakkor a figyelmeztető lövés is csak akkor alkalmazható, ha a fegyverhasználat jogszabályi feltételei fennállnak. A feltételekhez ismerni kell, hogy a Büntető Törvénykönyv (Btk.) miként határozza meg – büntethetőségek kizáró okok között felsorolt – jogos védelem és a végszükség fogalmát.

A jogos védelem

29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.

(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.

A jogos védelemmel kapcsolatosan a jogalkotó abból római jogi axiómából indult ki, hogy „vim vi repelleere cuíque cet” vagyis „erőszakot szabad erőszakkal elhárítani”. Ez egyébként a jogfejlődés során változatlanul fennmaradt, legfeljebb az változott, hogy mi minősül erőszaknak. Abban mindig egyet értett a mindenkori hatalom, hogy az állami főhatalom által gyakorolt erőszak mindig jogos, mivel a törvényt is a főhatalom hozza. Az általa alkalmazott erőszak nem más, mint jog gyakorlása, következésképpen vele szemben soha nincs senki jogos védelmi helyzetben. Ugyanakkor az államhatalom arra hivatott szervei – amelyek közreműködésével az állampolgárok védelmét ellátja – reálisan nem lehetnek jelen minden jogtalan támadás színterén, ennek következtében csupán utólagos beavatkozásra kerülhetnek sor, de nem a bűncselekmény megakadályozására. Erre figyelemmel ruházza fel a jogszabály az egyént, hogy az őt vagy mást, illetve javaikat, a közérdeket ért jogtalan támadást vagy annak közvetlen veszélyét elhárítsa. A jogos védelem a társadalomra veszélyességet kizáró, így ezen keresztül büntethetőséget kizáró ok.

A jogos védelem feltételei

Ezt vizsgálva kiindulásként rögzíteni kell, hogy a jogos védelem eleve támadást feltételez, amelyen aktív emberi magatartást kell érteni. A jogtalan támadás fogalmi körébe tartozik azonban az a passzív magatartás is, amely a jogellenes állapot további fenntartását célozza.

A jogos védelem alkalmazása szempontjából a támadás általában olyan erőszakos magatartást jelent, amely legtöbbször közvetlen személy – élet, testi épség, szabadság –, ritkábban dolgok – rongálás – ellen irányul. Az intézett támadás azt jelenti, hogy a támadás már folyamatban van, míg a közvetlenül fenyegető támadás időben megelőzi azt. A megtámadott személy tehát nem köteles megvárni magát a támadást, hanem már annak megkezdése előtt védekezhet, ugyanakkor pusztán a támadás elkészítése nem teszi jogszerűvé az elhárító cselekedetet. A támadás veszélyének objektíve közvetlennek kell lennie, „az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezhetőségének távoli veszélye” nem nyújt alapot a Btk. 29. §-nak alkalmazására.

Jogtalan támadás

A törvény megkívánja, hogy a támadás jogtalan legyen. A jelenleg uralkodó felfogás szerint akkor jogtalan a támadás, ha a támadó cselekménye valamely bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. Jogos védelemre csak emberi támadás esetén kerülhet sor, ideértve azt is, ha állat a támadás eszköze és az állat irányítása (visszahívásának elmulasztása) a gazdájának felróható megtartásától függ. A kölcsönös, egyidejű támadás kizárja a jogos védelem megállapítását, mert ebben az esetben mindkét fél a jogtalanság talaján áll, így a jogos védelem megállapíthatóságának feltételéül szabja, hogy a jogos védelemben cselekvő személy tevékenysége a támadás elhárításához szükséges legyen.

Időbeli túllépés

A jogos védelem megállapíthatóságának feltétele, hogy a jogtalan támadás, vagy annak közvetlen veszélye és az elhárító magatartás időben egybe essék. Ennek hiányában időbeli túllépésről beszélünk. Ilyenkor az elkövető eredetileg ténylegesen jogos védelmi helyzetben volt, de a támadás, vagy annak közvetlen veszélye elmúltával ez az állapot megszűnik, ezt követően jogos védelem nem állapítható meg. A gyakorlatban leginkább az élet, testi épség elleni támadások esetében fordul elő az időbeli túllépés. Ilyenkor a támadás nyomán kialakult heves indulat hatása alatt az elkövető akkor sem hagy fel az elhárító magatartással, amikor már nincs támadás.

Arányosság

A jogos védelemben cselekvő személynek a törvény csak addig a pontig biztosít büntetlenséget, amíg cselekménye idő- és szükségszerű. A jogos védelmi helyzet megállapítása esetén vizsgálandó, hogy a védelmi pozícióban levő személy magatartása arányos volt-e. Ennek hiányában a jogos védelem túllépésével állunk szemben. A védekezéshez szükséges mértéket túllépi, aki aránytalanul súlyosabb sérelmet okoz, mint amilyen sérelemmel az elhárítani szándékolt támadás fenyegetett.

Ha a támadás emberélet ellen irányul, akkor a védekezés arányossága nem vizsgálandó a 15. számú irányelvben meghatározottak szerint. Az emberi életnek ugyanis nincs más aránya csak az emberi élet. Ez ahhoz a logikus következtetéshez vezet, hogy mindenki megvédheti az életét a jogellenes támadó élete árán is. Ezzel szemben a testi sértésre irányuló támadás elhárításának arányban kell állnia magával a támadással.

A miniszteri indoklás e körben megemlíti, hogy az aránytalanság egyik kiemelt oka, amikor az elkövető ijedtségből, menthető felindulásból nem képes a szükséges mértéket felismerni, vagy e felismerése korlátozott. Általánosan elmondható, hogy olyan személy esetében, akinek szakmája és foglalkozása a támadások szakszerű elhárítása, az ijedtség és menthető felindulás nem igazán kerül megállapításra, hiszen elvárható tőle, hogy a munkáját szakszerűen végezze, ugyanakkor az időbeli túllépés is szigorúbban kerül megítélésre.

Természetesen a polgári biztonsági szolgáltatást végzők nem csak akkor kerülnek jogos védelmi helyzetbe, ha lőfegyvert használnak, azonban a szakmai szabályozás szerint lőfegyvert csak jogos védelmi helyzetben és végszükségben használhatnak.