A Lajtabánság

Megjelent:  Új Honvédségi Szemle 1995 júliusi számában

Másodközlés: Havi Magyar Fórum, 1998. augusztusi számában

Az előzmények visszanyúlnak a vesztes I. világháborúhoz, ahol a győztesek kiélhették területi ambícióikat és a valós etnikai helyzetet figyelmen kívül hagyva igyekeztek átrendezni Európa térképét.

Elvi iránymutatást adott a rendezéshez az USA elnökének, Thomas Woodroow Wilsonnak 1918. január 8-án a Kongresszushoz intézett üzenete, melynek híres 14 pontjában kifejtette a népek önrendelkezési, a nemzetek államalakítási jogának – azóta a nemzetközi jog által elfogadott elvei közé tartozó – elméletét, és egy igazságosabb békerendszerért szállt síkra. A győztes hatalmak gyakorlata azonban mást mutatott.

1919 szeptemberében a békeszerződések során vita alakult ki Fiume (Rijeka) helyzetét illetően. Ezt kiküszöbölendő Gabrielle D’Annunzio olasz költő és politikus – az általa toborzott olasz hazafiak maroknyi csoportjával – megszállta a kikötővárost. Az akcióba Olaszország nem akart, míg az akkor alakult Szerb-Horvát-Szlovén (SHS) Királyság nem tudott beavatkozni. Az olasz szabadcsapat 16 hónapon keresztül tartotta Fiumét, mely végül is nem lett az SHS Királyság része, hanem a rapallói egyezmény önálló szabadállammá nyilvánította, és csak 1947-ben lett Jugoszlávia része. Ezek az események adtak bátorítást a magyar kísérlethez, melynek célja olyan népi fegyveres mozgalom elindítása volt, mely egyrészt korrigálja a súlyos területi veszteségeket, másrészt megállítja a német expanziós törekvéseket. Az akció személyi feltételeit az ún. tiszti különítmények állománya biztosította. Ezek nagyfokú önállósággal rendelkeztek, és elsődlegesen a tanácsköztársaság leverését követő megtorlásokra specializálódtak. Csak fokozatosan sikerült őket központi irányítás alá vonni.

Az 1920. június 13-án kiadott kormányrendelet a vidéki karhatalmi alakulatokat beolvasztotta a csendőrség kötelékébe és ezzel egyidejűleg elrendelte a tiszti különítmények feloszlatását. (Az antant ugyanis megelégelte a vérengzéseket, melyek tiltakozóhullámot váltottak ki országaikban.) A feloszlatási rendelet nem érintette a Prónay-, Lehár- és Ostenburg különítményeket, mert ezeket már korábban átszerveztek a Nemzeti Hadsereg kötelékébe tartozó vadászalakulatokká, és a Fővezérség közvetlen alárendeltségébe utalták. A tervezett akció anyagi fedezete több helyről származott: A Zadravecz István (a Prónay-vadászzászlóalj volt lelkésze) által vezetett Honszeretet Egyesület 2.700.000,- koronát, a II. Hadsereg (Debrecen) 1.000.000,- koronát, Brandia István nagykereskedő 6.600.000,- koronát áldozott erre a célra, mint kölcsönt.

A terveket Prónay Pál legszűkebb törzse állította össze olyan titoktartás mellett, hogy azokat még Horthy sem ismerte teljes mélységében.

A tiszti különítményeket az antant ellenőrzése mellett lefegyverezték, így a szükséges fegyvereket a fürstenfeld-i fegyverraktár elfoglalásával szerezték meg. Errő1 Prónay már az előző évben, azaz 1919-ben tárgyalt az osztrák monarchista körökkel és az akció részleteit pontosította Brandorfel Antal osztrák határőr századossal, aki megadta azosztrák határőrizetre vonatozó adatokat. A bravúros akciót Szentgotthárdon szervezték meg 1920. augusztus 8-án. Ide érkeztek az előző napon a leszerelt önkéntesek, akiket Héjjas Iván fogadott és igazított el. A beérkező teherautókat Thurzó Lajos rejtette el a városon kívül. Az akciót végrehajtó csoport 3 részre tagolódott. Az első csoport 20 főből állt, ez hajtotta végre a határ áttörését és a rajtaütést. A második 10 fős csoport lezárta a Fürstenfeld – Körmend műútra becsatlakozó utakat. A harmadik szinten 10 fős csoport a tehergépkocsikat vezette.

Az első csoport hírhedt figurája Francia Kis Mihály volt, aki Heiligenkreuzban egymaga likvidálta a két osztrák határőrt. Ezt követően a csoportok a személygépkocsikkal elrobogtak Fürstenfeldbe. Itt rajtaütöttek az alvó őrségen, majd a beérkező teherautókra raktak 3.000 puskát, 30 géppuskát és annyi lőszert, amennyit a szállítóeszközök elbírtak. Az egész akció 5 órán belül befejőzött és a csoport visszatért magyar területre. A fegyvereket egy – a Felvidék visszavételét célzó – akcióra szánták eredetileg, azonban Horthy az antanttó1 va1ó félelmében lebeszélte errő1 Prónayt. A felvidéki akciót olyan készenléti fokban állították le, amikor a felfegyverzett önkéntesek a vonaton voltak, hogy a magyar-csehszlovák határon átkelő tehervonatból indítsanak meglepetésszerű fegyveres akciót szlovák területen. Prónay – látva Horthy tétovázását – újabb tervet dolgozott ki és utasította az önkénteseket, hogy kezdjék meg a beszivárgást Burgenland magyarok lakta területeire. Ott hozzanak létre titkos fegyver- és anyagraktárakat,építsék ki a hírláncot és a teljes illegális szervezetet. A jól működő magyarországi híradórendszernek köszönhetően azonnal megindult a volt különítményesek (Prónay, Héjjas, Kmetty) civil ruhás utazgatása Sopronba, Körmendre, ahol már várták őket részletes utasításokkal az oda telepített összekötők. A Burgenlandba beszivárgott önkéntesek száma 800-1.000 főre tehető. A kormány elhatárolta magát az akciótól, ennek bizonyítására Prónayt 1921. augusztus 26-án lemondatták. Bethlen miniszterelnök utasítására Belitska hadügyminiszter tartalékállományba helyezte azzal, hogy adott helyzetben bármikor visszatérhet a hadsereg kötelékébe. Az akciót sürgősen meg kellett kezdeni, mert a trianoni békeszerződés Ausztriával 1919. november 10-én kötött saint-germain-i határozatnak megfelelően Nyugat-Magyarország, főleg magyarok lakta területét – Sopront is beleértve – Ausztriának ítélte. A területet 1921. július 21-ig a trianoni békeszerződés ratifikálásáig kellett kiüríteni. Ennek végrehajtását a magyar kormány a délszláv csapatok Pécsről és Baranyából történő távozásához kötötte. 1921. augusztus 15-én a délszlávok megkezdték a kivonulást és öt nap alatt befejezték. Augusztus 21-én a magyar csapatok bevonultak a kiürített területekre. Az Ausztriának ítélt területek átadását már nem lehetett tovább halogatni.

Az átadandó nyugat-magyarországi területet „A”, „B” és „C” zónákra osztották és részletekben kívánták a közigazgatást átadni. Míg az „A” zónát a baranyai területek átadását követően azonnal kiürítették, a ,,B” zónát 1921. október 3-án kellett a magyar csapatoknak elhagyni. Az időpontokró1 a Sopronban székelő antant tábornoki bizottság döntött. A kiürítésekről szó1ó jegyzőkönyvet magyar részről Hegedűs tábornok, az antant részéről Gorton angol, Gamelin francia és Ferrario olasz tábornok írta alá azzal, hogy az osztrák fegyveres erők addig nem léphetnek be az „A” zónába, míg a magyar csapatok el nem hagyták a „C” zónát. Így kívánták biztosítani, hogy az osztrák és a magyar erők között legalább 50 km távolság legyen. A magyar erők távozásával Sopron környékén csak Ostenburg Moravek Gyula vezette csendőr-tartalékzászlóalj maradt, mint az antant bizottság rendelkezésére álló rendfenntartó alakulat.

Prónay 1921. szeptember 6-án érkezett meg Sopronba, ahonnan Héjjas Iván és Budaházy Miklós társaságában Felsőőrre (Oberwart) utaztak. A burgenlandi területen ekkor már készenlétben voltak a szabadcsapat tagjai, akik kiskülönítményekben, de szigorú hierarchia szerint szervezve tartoztak a szabadcsapatok Fővezérsége alá. Katonai egyenruhájuk nem volt, hanem az erdész-vadász ruhát használtak polgári öltözékke1 vegyesen. Prónay szeptember 8-án formálisan is átvette a fővezérséget és megkezdte Burgenland bejárását. Ekkor kezdődtek meg a harcok a területen tartózkodó osztrák erőkkel. Szeptember 6-án a Sopron melletti Ágfalván verték vissza az osztrák csendőröket, majd szeptember 8-án Kirschlagnál szorították Bécs felé őket. Szeptember 10-én Bruck és Királyhida (Bruckneudorf) térségében volt jelentős összecsapás. Ekkor a nezsideri szabadcsapatok visszavetették a Lajta balpartjára a Királyhida községnél hídfőállást foglaló osztrák erőket. Ezzel gyakorlatilag kialakult a szerveződő állam határa, mely a Lajta vonalait követte Nickelsdorftól Neuenkirchenig, majd a Fischbacher-Alpok keleti oldalán húzódott északról délre Gleisdorfig, ahonnan a Rába vonalát követte Körmendig és ott csatlakozott a Nickelsdorftól Körmendig húzódó magyar határhoz azzal, hogy a Fertő tavat Mörbisch és Illmitznél húzódó vonallal osztotta ketté. Ezzel Rábafüzest is ellenőrzésük alá vonták.

Szeptember 15-én itt fogták el, mint illegális határátlépőt Lehár ezredest, a szombathelyi katonai körlet parancsnokát, akit kihallgatás után három nap múlva szabadon eresztettek. Prónay kezdeti sikereit kihasználva az eddig Magyarországon várakozó Friedrich-különítmény szeptember 30-án megszállta Kismartont (Eisenstadt). Hegedűs tábornok kérte az antant tábornoki bizottságát, hogy az Ostenburg-zászlóaljjal verjék ki a betolakodókat, de a bizottság ebbe nem egyezett bele.

Október 3-án a „B” zóna kiürítése befejeződött és az Ostenburg zászlóaljat a „C” zóna vonalára vonták vissza. Ekkor Prónay elrendelte a felriasztást (FR). A különítmények aktivizálták a Fővezérség és a három katonai kerületparancsnokság törzsét, megszállták a vasutat, távírdákat, középületeket. A Fővezérség székhelye a Felsőőr (Oberwart), a déli katonai kerület parancsnoksága Németújvár (Güssing), a középső katonai kerület parancsnoksága Felsőpulya (Oberpullendorf), míg az északi katonai kerületparancsnoksága Nezsider (Neusiedl am See) lett. Ezutóbbi volt legnehezebb helyzetben, mert egyrészről a Fertő-tó, másrészt a Kismartonban levő Friedrich-különítmény miatt nem volt közvetlen összeköttetése a felsőpulyai kerület fegyveres erejével. Október 4-én Prónay Felsőőrön proklamálta a Lajtabánság megalakulását. Ezzel egyidejűleg a három katonai kerület parancsnokság székhelyén is kikötötték a Lajtabánság megalakulását. A szabadcsapatok által megszállt területeken levő községekből a proklamáció másnapján már beszállították a Lajtabánsághoz való csatlakozásról szóló okiratokat, melyet községek bírái, esküdtjei és egyéb elöljárók írtak alá és a községek pecsétje hitelesített.

Megkezdődött az államszervezet kiépítése. Az állam élén a bán állt, mint államfő, aki a katonai kerületek parancsnokait közvetlenül irányította. A végrehajtó hatalmat a Kormányzótanács gyakorolta. A törvényhozó hatalom letéteményese a közvetlenül választott Államtanács volt, mely 15 főből állt és a jogszabályokat magyar, német és horvát nyelven adta ki, noha az államnyelv deklaráltan a magyar volt. Kinevezték a Kormányzótanácsot. Elnöke Apáthy László százados lett, aki ideiglenesen a vallás és közoktatási tárcát is irányította. Külügyi kormánytanácsos dr. Lévay Ferenc hadnagy, aki ideiglenesen az igazságügyi tárcát is irányította. Belügyi kormányzótanácsos, Bárdossi Béla százados, míg gazdasági kormányzótanácsos Hir György százados lett. Dr. Lévay hadnagy október 4-én táviratilag értesítette Ausztriát, Magyarországot, Angliát, Franciaországot, Olaszországot és az USA-t a Lajtabánság megalakulásáról. A bánság területén a katonai közigazgatás volt törvényben, de az adókat az osztrák adótörvények szerint szedték be, saját postát üzemeltettek és 13 címletből álló bélyegsort nyomtak. Fizetőeszközként a koronát fogadták el. Magyarország azonnal lezárta a nyugati határát. Errő1 Bethlen gondoskodott, egyben törvényenkívülinek nyilvánítottak mindenkit, aki elfogadta a Lajtabánság fennhatóságát. Nádassy Imre országos rendőrfőkapitány kicenzúráztatott minden Lajtabánságra vonatkozó hírt a hazai lapokból. A Lajtabánság területén nyomtatott újságokat elkobozták és megsemmisítették.

IV. Károly érkezése azonban minden tervet felborított. A Dunántúlon levő két katonai alakulat (Lehár és Ostenburg) felesküdött a királynak és Budapest ellen vonult. A legitimista Prónay azonban nem vonult a kormányzó ellen, hanem kivárta a puccs kimenetelét.

A II. királypuccs leverését követően Horthy személyesen fogadta Prónayt és meggyőzte a területek átadásáról, mely 1921. december 3-ra befejeződött. A magyar kormány vállalta az okozott károk kifizetését. A Pénzügyminisztérium utasította a Pénzintézeti Központot, hogy rendezze a felkelők tartozásai „ide értve a rablásból, fosztogatásból és emberéletből eredő károkat” (Ez a Friedrich-különítményre vonatkozott). A Pénzintézeti Központ december 15-án jelentette, hogy 22.918.668,15 koronát fizettek ki. Ez az összeg tartalmazta az akcióra adott kölcsönök, a Lajtabánság által beszedett adók visszatérítését, magánszemélynek okozott károkat, a GYESEV és a Kismartoni Villamos Művek által benyújtott számlákat.

A tervezés azonban folyt tovább és a lajtai bán nem adta fel államalapító tervét. Prónay 1922 májusában tárgyalásokat folytatott osztrák monarchista körökkel, akik a király visszatérési lehetőségének biztosítása fejében lemondtak Burgenlandról. A terv részletes kimunkálása az osztrák határ mentén bérelt magánbirtokon folyt. Az újabb felkelés vezérkarát 1922. július 21-ről 22-re virradóan fogták el a csendőrnyomozók Vas megyében a Pinkamindszent melletti Karácsfán. Közöttük volt Héjjas Iván, Budaházy Miklós, Mészáros Gyula, páter Bónis Arkangyal. Apáthy a Margit körúti fogházban felvágta az ereit és meghalt, a többieket szabadlábra helyezték.

Héjjas Iván a Kárpátalján a „Rongyos Gárda” harcaiban jutott ismét katonai szerephez. Prónay Pál 1944-ben a nyilas puccsot követően – feltehetően Horthy érdekében – szervezett egy újabb különítményt, majd 1944 decemberében nyomtalanul eltűnt. A Lajtabánságot pedig minden idegen érdeket szolgáló kormányzat igyekezett elhallgatni, mert féltek, hogy a hazafiak példaértékű cselekedetéből meríthetnek erőt a jövőhöz azok, akik ezt komolyan is gondolják.